Dorogi Kőbányászat Emlékmű

2014.09.08 13:31

„Tisztelet azoknak, akik a köveket új életre keltik” – ez a felirata annak az emlékmű tervezetnek, amellyel Maurer-Klimes Attila megnyerte a Baumit pályázatát, a dorogi kőbányászat emlékművének tervezésére. Jövőre lesz 110 éve annak, hogy Dorogon kőbányászat folyik, a művelés 2000. óta a Baumit Kft.-nél zajlik. A cég társadalmi szerepvállalásának, közéleti szerepének példája a bányászatnak állítandó emlékmű pályázata.

109 évvel ezelőtt kezdődött a mészkőbányászat Dorogon. A kőtermelés kezdetben az égető kemencéket szolgálta, majd mészhidrátot is előállítottak a rohamosan fejlődő telephelyen. A Hungária Mészipari Rt. több névváltozáson ment keresztül, mire 2000-ben a Baumit Kft. tulajdonába került. Mára a bánya a mellé telepített világszínvonalú vakolatgyárat és kőmalmot látja el. A Baumit ezen kívül jelentős mennyiségű osztályozott, tört követ is forgalmaz az út és vasútépítés, árvízvédelem és még a megmaradt cukorgyártás részére is. A bányaművelés körülményei jelentősen megváltoztak a XXI. századra. A bányában az elmúlt 14 évben történt intenzív fejlesztésnek köszönhetően körszerű törőgépek, szállítószalag rendszer és egy önálló kőosztályozó üzem is telepítésre került. Változott továbbá a fúrás és robbantási technológia, korszerű, alacsony rezgésterhelést jelentő rendszer alkalmazásával.

Illy Gábor ügyvezető igazgató a bányásznapi megemlékezésében elmondta, hogy a bánya és a hozzá kapcsolódó üzem jó példa arra, hogyan lehetséges a bányászatot az ipari termelést tisztán, rendezetten, a környezetvédelmi szempontokat és társadalmi érdekeket is szem előtt tartva működtetni. Ennek bizonyítéka, hogy a Baumit és a település érdeke egymással összhangban van, hiszen a bánya működésének az elmúlt évtizedekben nem volt negatív hatása sem a közeli városra, sem pedig az alatta található, a környéket is ellátó ivóvízbázisra.

A Baumit tisztelettel adózik a több mint 100 éves történelmű dorogi mészkőbányászatnak, ennek kifejezésére döntött a dorogi önkormányzat bevonásával az emlékmű létrehozásáról és művészeti pályázat kiírásáról, megvalósításáról, amelyre ötmillió forintos költségfedezetet nyújt. A mű felavatását a jövő évi Bányásznapra tervezi a vállalat. Illy Gábor elmondta: ─ Ezzel az emlékművel méltóan kívánunk emlékezni elődeinkre, akiknek tudása, hite, kitartása, tisztessége és áldozata nélkül ma mi sem lehetnénk itt! A múltunk érték. A Baumit komolyan gondolja hosszú távú magyarországi és dorogi jelenlét. Tisztában vagyunk azzal a felelősséggel is, ami méltányos társadalmi szerepvállalásra és közéleti szerepre kötelez.

Az emlékmű pályázati kiírására16 pályázó 20 alkotás-tervvel jelentkezett. A bíráló bizottság tagjai voltak: Dankó Kristóf, Dorog városi főépítésze; Gleviczky István és Dr. Korompay Péter az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület dorogi szakosztályának elnöke, illetve titkára; valamint a Baumit részéről Cseresznyés Erzsébet műszaki vezető és Illy Gábor ügyvezető.

A 200 ezer forinttal járó első díjat Maurer-Klimes Attila nyerte, az ő tervéből készülhet el az emlékmű. Az alkotás a tájba helyezve jeleníti meg a bányát. Három osztatú mű, középen a kőtömböket egy óriás ék hasítja szét, bal oldalt egy acél éken áll a következő felirat: Tisztelet azoknak, akik a köveket új életre keltik!

A zsűri a beérkezett terveket nagyon színvonalasnak találta, és javasolta a kiíró Baumit Kft-nek, hogy adjon lehetőséget több pályázó elismerésére. A vállalat ezért, az eredeti 370 ezer forintos keretet 700 ezer forintra emelte, így a kétszázezer forintos első díj mellett négy, egyenként százezer forintos díjat nyertek el a legsikeresebb pályázók: Restyánszky Attila, Széri-Varga Géza, Varga Anikó és Végh Sándor. Alapítottak egy közönségdíjat is, melynek szavazói a bányásznapi ünnepség résztvevői és a Baumit dolgozói voltak. Ezt a díjat Kocsis Miklós terve nyerte el.

Az emlékmű a vállalat központjának bejáratánál lesz, mindenki által látogatható területen. Majdani helyére a szeptember 5-i Bányásznapon egy emlékkövet avatott fel Illy Gábor, dr. Völner Pál országgyűlési képviselő és dr. Tittmann János dorogi polgármester.

Dr. Völner Pál ünnepi hozzászólásában elmondta, hogy szerencsések a kőbányászok, hiszen a kő örökkévaló. Ebben a térségben régi idők óta bányásztak követ, a világ sok országába szállítottak. Ha a jövőről gondolkodunk, a kőbányászat nagy jelentőséggel bír. Főleg, ha mint itt is, munkahelyteremtéssel, európai minőségű termékekkel, exporttal jár.

Dr. Tittmann János, Dorog polgármestere beszédében a kőbányászatot nemcsak elődeink hagyatékából származó értéknek, hanem lehetőségnek is tartotta: ─ Hálás vagyok a Baumitnak, nemcsak gazdasági tevékenységéért, hanem ezért is, mert egy műalkotással támogatja a várost.

A Baumitról

A Baumit az osztrák Schmid Industrie Holding tagjaként 30 országban van jelen és közel 3 ezer munkatársat foglalkoztat. 2012-ben az építőipari válság ellenére a Baumit nemzetközi cégcsoport 6,3%-os növekedést ért el, árbevétele 840 millió euró volt, beruházásainak értéke 45 millió eurós.

Fő profilja a homlokzati hőszigetelő rendszerek, színes vakolatok, hidegburkolati ragasztók, valamint aljzatképző anyagok gyártása és forgalmazása. Első külföldi leányvállalata Magyarországon alakult meg 1990-ben és az elmúlt években meghatározó építőanyag gyártóvá vált. 

A Baumit Kft. négy üzemében termel, Alsózsolcán, Dorogon, Pásztón és Visontán. 170 munkatársat foglalkoztat. Cégközpontja Dorogon található.

Az elmúlt években társadalmi felelősségvállalási programjának keretében támogatta az Országos Mentőszolgálatot mentési eszközökkel és az állomások felújításához adott építő anyagokkal. A vörösiszap katasztrófa után egyik alapítója volt az Építőipari Szolidaritási Platformnak. 2013-ben segítséget nyújtott a dunai árvíz utáni helyreállítási munkákhoz. Legutóbb az esztergomi kórháznak vásárolt rákdiagnosztikai eszközt.

 

Sajtóinformáció:

Cseh László PR tanácsadó

Stern Communications

Tel.: +36 30/685-83-04

E-mail: laszlo.cseh@sterncom.hu

Hozzászólások
Bejelentkezés
Felhasználói regisztráció
Elfelejtett jelszó

Ha elfelejtette jelszavát, adja meg e-mail címét, amire küldünk egy egyszer használatos linket, amin keresztül meg tudja változtatni a jelszavát!