Leier térkővel újult meg a Győri Egyházmegye

2014.05.27 14:23

2014. május 18-án, a győri „Szeretet Napok” két napos családi program részeként adták át Győr új büszkeségét, a Győri Egyházmegye püspöki udvarának és kertjének felújított, Leier térkövekkel kirakott területét. A közel 3000 négyzetméteres felületre – amelyen több ütemben zajlott a munka – a Leier Hungária Kft. szállította a térköveket. Az Egyházmegye évek óta jó kapcsolatot ápol a céggel, amelytől már korábban is többször kaptak segítséget felújítási, építési munkálatokhoz, és amely most a térkövek egy részét biztosította számukra adományként.

A Győri Egyházmegye immár tizenkettedszerre rendezi meg a „Szeretet Napok” elnevezésű, jótékonysági célú programsorozatot, melynek bevételét teljes egészében Böjte Csaba ferences szerzetes erdélyi gyermekmentő szolgálatának segítésére fordítja. Az eseményen adják át azt a közel 3000 négyzetméteres – Leier térkővel felújított – területet, amelynek részeként teljesen megújult a Győri Egyházmegye püspöki udvara és kertje.

 

„Köszönettel és hálával tartozunk a Leiernek az újabb segítségükért! Eddig az udvarunk kaviccsal volt leszórva, ami egész évben sok problémát jelentett számunkra, télen szinte lehetetlenné tette a hó eltakarítását. A felújított udvar most csodaszép, zöldell a fű, eltűnt a parkolónkra jellemző sár” – mondta el Dr. Pápai Lajos, a Győri Egyházmegye főpásztora, majd hozzátette: „A Leier céggel régóta jó az Egyházmegye kapcsolata. Tőlük szerezzük be a lelkipásztori szolgálathoz szükséges autókat, illetve burkolóanyagot a felújításokhoz. A cég jóindulatú segítségét már többször, például a helyi Szentlélek templom építésekor is tapasztaltuk.”

 

A felújítási munka több ütemben zajlott, és három hét alatt fejeződött be. Ez idő alatt térkő került a parkoló, az udvari bejáró és a kertben lévő gyalogutakhoz is.

 

„Évek óta baráti kapcsolatot ápolunk a Győri Egyházmegyével. Hisszük azt, hogy felelős vállalatként a Leier Hungáriának is kötelessége részt vállalni és segítő jobbot nyújtania olyan intézményeknek, szervezeteknek, amelyek legfőbb célja maga is a segítségnyújtás és a rászorulók támogatása” – mondta el a támogatással kapcsolatban Komlós Andor a Leier Hungária Kft. ügyvezetője.

 

„A jelenlegi felújításban a Leier Castrum natúr, éles peremű térkövünk, gesztenye melírozott színű variánsát biztosítottuk az Egyházmegyének. Bízunk benne, hogy az értékteremtő munkájuk mellett, a Leier is hozzájárult ahhoz, hogy működésük komfortos és gondtalan legyen” – mondta el Brieber László a Leier Hungária Kft. díszburkolatok üzletágának vezetője.

 

A Győri Egyházmegye rendezvénye jótékonysági bállal kezdődik 2014. május 17-én, másnap pedig ünnepi szentmisével, majd egész napos kulturális és gasztronómiai fesztivállal folytatódik a Győri Püspökvár kertjében. A kétnapos rendezvény során számos sztárvendég lép fel: egyikük Vastag Csaba – aki a Leier Autó Kft. jóvoltából egy BMW 318 XD sport csomaggal ellátott gépkocsival érkezik, és járja az országot koncertjei során – valamint Ferenczi György és a Rackajam. Az idei év újdonsága, hogy a Győri Szeretet Napok köré „Csillagösvény a Dunántúlon” címmel egy több állomásos körút szerveződött, melynek során Böjte Csaba és a tusnádfürdői gyerekek az egyházmegye több helyszínére, így Csornára, Kapuvárra, Sopronba, Agyagosszergénybe és Gyermelyre is ellátogatnak. A rendezvény vendége Böjte Csaba ferences szerzetes lesz, az erdélyi árvák segítője. Fővédnöke dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök, védnökei pedig Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere és Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő lesznek.

 

A Leier már számtalanszor segítette a Győri Egyházmegye intézményeinek felújítását, megújítását. Olyan templomához szállítottak építőanyagot, mint a Püspökvár, Nagyszentjános temploma, a Halászi templom és a győri Rác-templom. A kapuvári Gartai templomhoz pedig teljesen ingyenesen biztosította a szükséges építőanyagot a cég.

 

További információt a „Szeretet Napokról” a http://gyor.egyhazmegye.hu/ a Leier termékeiről pedig a www.leier.hu oldalon talál.

Hozzászólások
Bejelentkezés
Felhasználói regisztráció
Elfelejtett jelszó

Ha elfelejtette jelszavát, adja meg e-mail címét, amire küldünk egy egyszer használatos linket, amin keresztül meg tudja változtatni a jelszavát!