Utólagos hőszigeteléssel csökkenthető a rezsiszámla

2013.06.19 11:50

Az Építő Közösség és a Baumit támogatásával valósulhatott meg nemrég egy csörögi család álma: házuk új, minőségi, utólagos hőszigetelést kapott, így hosszú ideig nem kell aggódniuk a magas fűtésszámla, vagy a belső térben uralkodó, nem megfelelő hőmérséklet miatt. Az építőanyagot biztosító nyereményjátékon a legszerencsésebbnek a Tóth család bizonyult.

Az Építő Közösség – amely családi házat építőknek és felújítóknak segítésére alakult szervezet – tavaly télen írta ki játékát azoknak, akik a családi házuk felújítását tervezték. A nyeremény értéke 750.000 Ft volt, amelynek legnagyobb részét az Építő Közösség rendszeres támogatója, a Baumit Kft. állta. A nyeremény részeként a Tóth család egy teljes állapotfelmérést is kapott a felújítás megkezdése előtt, ami az idei év májusában meg is kezdődött. Tóth Istvánné már korábban sokat hallott a Baumit hőszigetelő rendszereiről, ezért igazán örült akkor, amikor kiderült, hogy ezzel a minőségi termékkel újulhat meg az otthonuk. A felmérést végző szakember a Baumit Star hőszigetelő rendszert javasolta a ház paramétereit figyelembe véve.

„A házunk 15 évvel ezelőtt épült, és hosszú távon szerettünk volna a rezsin spórolni. A minőségi hőszigetelő rendszer – amely télen-nyáron véd, vagyis télen bent tartja, nyáron kint tartja a meleget – bizonyult a legjobb megoldásnak a fűtési költségeink csökkentésére. Azzal számolunk, hogy öt-hat év alatt megtérül a mostani felújítás, amelytől havi 25 ezer forintos rezsicsökkenést remélünk. A kivitelezőt az interneten kerestük fel, de a Baumit is ajánlotta őket, mert szakszerűen és pontosan dolgoznak.” – mondta el a szerencsés nyertes.

A Baumit szakértője, Kékesy Péter is megerősítette: a jó hőszigetelésbe érdemes beruházni, akár utólagosan is, mert az ára hamar megtérül.

„A megfelelő és minőségi hőszigetelés elősegíti a káros anyag kibocsátás visszaszorítását, hiszen télen nem kell annyira melegre fűtenünk a házat, nyáron pedig nem kell légkondicionáló berendezéssel hűtenünk otthonunkat. Így akár a fűtésszámla 1/3 része is megspórolható. Azért is érdemes az utólagos hőszigetelést alkalmazni, mert a régebbi házak 30-40 évvel ezelőtti szabályoknak felelnek meg, amelyek mára már elavultnak számítanak a hőszigetelés szempontjából. A napjainkban alkalmazott szabályozás sokkal szigorúbb, ezért is rendelkeznek a „fiatalabb” házak jobb hőszigetelő tulajdonsággal.” – mondta el Kékesy Péter a Baumit szakértője, majd hozzátette: „A hőszigetelés aranyszabálya az, hogy mindig „rendszerben kell gondolkodni!” Egy hőszigetelő rendszer 5-6 elemből áll, amelyet a helyszínen szerelnek össze. ezért Érdemes minden elemet egy konkrét gyártótól beszerezni, mert így garantálható a rendszer kompatibilitása és megfelelő minősége. Fontos a helyes kivitelezés is, így szép, esztétikus végeredményt kapunk. Ha rossz a kivitelezés, akkor sajnos akár a hőszigetelés hatékonysága is csökkenhet.”

Hozzászólások
Bejelentkezés
Felhasználói regisztráció
Elfelejtett jelszó

Ha elfelejtette jelszavát, adja meg e-mail címét, amire küldünk egy egyszer használatos linket, amin keresztül meg tudja változtatni a jelszavát!